Eljött a karácsonyi nagytakarítás ideje, eme alkalomból pedig az egyik legnagyobb ellenségünkről szeretnénk néhány szót szólni: ez pedig a penész és a penészgombák.

A penészgomba terjedése rendkívül gyors, percenként akár több millió spórát képesek termelni, amely megtapad szinte bárhol, elárasztva a környezetet. Minél nedvesebb a környezet, annál gyorsabb a folyamat.

A penészgombák szívesen telepednek meg minden olyan anyagban, ami nedves és szerves anyagot tartalmaz. Ez lehet élelmiszer – zöldség, gyümölcs, kenyér, hús, tejtermék – , vagy tapéta, fal, csempék fúgája, lefolyók, hűtőszekrény, mosó- és mosogatógép.

Penész és a penészgombák

Hogyan védekezhetünk ellene?

  • Lehetőleg egyenletesen fűtsük a lakást. Figyeljünk arra, hogy a helyiségek hőmérséklete között ne legyen négy foknál nagyobb különbség.
  • Főzés közben gyakran szellőztessünk.
  • Zuhanyozáskor tartsuk becsukva a fürdőszoba ajtaját.
  • A pince ablakát télen nyissuk ki, nyáron csukjuk be (nyáron a meleg levegő párát visz be).
  • Sűrűn szellőztessünk a lakásban rövid ideig (5 perces kereszthuzat a legelőnyösebb).
  • A hűtőszekrényt 2-3 hetente mossuk le belül mosószerrel, majd töröljük szárazra.
  • A mosó- és mosogatógépet havonta egyszer mossuk át (ruha illetve edény nélkül) a legmagasabb hőmérsékleten. Ha éppen nem használjuk, legalább résnyire hagyjuk nyitva az ajtaját.
  • A nedves ruhát soha ne tároljuk a mosógépben. Minél előbb vegyük ki belőle, teregessünk ki. Miközben szárad a ruha, rendszeresen szellőztessünk.
  • A hálószobában a párnákat és paplanokat, takarókat rendszeresen szellőztessük át.
  • Az ágynemű huzatot két-három hetente mossuk ki.
  • A párnákat és takarókat tíz-tizenkét hetente mossuk ki. Figyeljünk rá, hogy tökéletesen száradjon meg, mielőtt eltesszük, vagy újra használatba vesszük.

Ha minden óvatosság és odafigyelés ellenére mégis felüti fejét a penész, az alábbi anyagok segítenek abban, hogy eltávolítsd:

  • ammónia – tisztítószerek alapanyaga, rendkívül hatékony penész ellen. Három és fél liter víz és háromnegyed pohár ammónia oldatába hogy mártott szivaccsal töröld át a fürdőszoba csempéjét. Gyönyörű lesz tőle.
  • bórax –  készíts fél pohár bórax és két pohár forró vízből oldatot. Ezzel a kanapé kárpitján vagy a szöveteken keletkezett penészfoltokat tudod tisztítani úgy, hogy ha egy szivacsot mártasz az oldatba, majd átdörzsölöd vele az érintett részt. Hagyd az oldatot hatni néhány órán át, azután dörzsöld át alaposan tiszta vízbe mártott szivaccsal. Ha ruhából akarod kitisztítani a penészt, áztasd be két pohár bórax és két liter víz keverékébe.
  • citromlé és só keveréke – szintén a penészes ruhán segít. A keverékkel dörzsöld be a penészes ruhát és hagyd, hogy megszáradjon. Ismételd meg ezt addig, amíg a penész el nem tűnik.
  • ecet – szinte bármilyen felületen bevetheted. Ha vastagabb, makacsabb penészréteget akarsz eltávolítani, akkor hígítatlan 20%-os ecetet használj. Töltsd az ecetet szórófejes flakonba, és spricceld a kád és a mosdókagyló felületére. Ha hatni hagyod 10-20 percen keresztül, majd egy durvább szivaccsal alaposan átsúrold, akkor a vízkőtől is megszabadulhatsz.
  • szódabikarbóna – a penész ellen kiváló fegyver. Kevés vízzel elkeverve készíts sűrű masszát, majd ezzel súrold át a fürdőszobában azokat a kád- vagy csempefelületeket, amelyeket a vízkő mellett penészfoltok is elcsúfítanak.
  • + 1 tipp: Ha a csempére, a mosdókagylóra és a kádra – alapos tisztítás után – autóviaszt kensz, puha, száraz ruhával átpolírozod, hosszú időre megóvhatod a penésztől.
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?