A kárpittisztítás fontossága személyes beszámolóm alapján

Bő 20 évvel ezelőtt szüleim szert tettek egy kanapéra. Ez egy szép színes, kihúzhatós darab. Testvéreimmel nagyon sokat játszottunk rajta. A kanapéhoz tartozik egy fotel is, amit gyerekkorunkban „ló”-nak hívtunk. A fotel háttámlájára ülve „mentünk a vadnyugatra”. Szerencsések voltunk, hogy nekünk ezt megengedték. Sőt, mi többször ettünk is a tévé előtt, míg a barátainknak otthon ezt nem szabadott. Míg én meglehetősen értékelem szüleim ezen hozzáállását, addig kanapénk már kevésbé.

 

Mire két testvéremmel felnőtté váltunk, a kanapé nagyon leamortizálódott. Néha, mikor meglátogattam a szüleimet, elmerengtem a rengeteg különböző eredetű foltot nézve. A tea-, kakaó-, csoki-, és sárfoltok láttán sok gyerekkori emlék jutott eszembe. Egyik alkalommal beláttam, hogy az ízléses és szép nappalink összképét meglehetősen elrontja és igénytelenné teszi a foltokkal tarkított régi ülőgarnitúra. Érdekes, azonban korábban meg sem fordult a fejemben, hogy ezt akár ki is tisztíttathatnánk. Mikor közöltem anyukámmal a felvetődő ötletet, válasza meglepő volt. Azt mondta, nem tudta, hogy nem csak cserélni és saját kezűleg tisztítgatni lehet a kárpitot. Pedig nem, ugyanis vannak szakemberek, akik szakszerűen, saját otthonunkban tisztítják a huzatot. Ez a kárpittisztítás.

Igaz, én sem voltam teljesen képben a témával kapcsolatban, de rákerestem az interneten és kezdtem elmélyedni a kárpittisztítás világában. Léteznek kárpittisztító gépek, amiket kölcsönözni is tudunk. Én egy olyan céget választottam, akik elsőre jó benyomást keltettek. Részletes leírás van a honlapjukon arról, hogyan dolgoznak. Sőt, az is plusz pont hogy választható náluk a bio vegyszerekkel történő tisztítás, ami számomra azért fontos, mert támogatom a környezetvédelmet, ráadásul a testvérem allergiás a különböző tisztítószerekre, és fél éves kislányát sem szeretnénk kitenni a sok vegyi anyag káros hatásának.

Az netet böngészve kiderült számomra, hogy a kárpittisztító gép, olyan eszköz, ami erős szívóhatásának köszönhetően a kanapé legmélyebb bugyraiból is eltávolítja a szennyeződéseket, gombákat, atkákat. Vannak gépek, melyeknél különböző technológiákat alkalmaznak a hatékonyság érdekében.  A gépek közös tulajdonsága, hogy a tisztítás a szöveten keresztül történik, amiből következik, hogy a kanapét nem szükséges szétszerelni. Sokféle tisztítószer alkalmazható, mint ahogy már mondtam, én a bio kemikáliák mellett tettem le a voksom.

A kárpittisztítás egyáltalán nem olyan bonyolult művelet, ahogy azt az ember gondolná. Olcsóbban és gyorsabban megvolt, mint amire eleinte számítottam. Így visszatekintve a folyamatra, nem értem miért nem népszerűbb ez a dolog a köztudatban. Nekem is sok évre volt szükségem, hogy felkeressek egy ezzel foglalkozó céget. És számos helyen látom, például ismerősöknél, vendéglátó egységekben, ennek az egyszerű feladatnak az elmulasztását. A köztudatban inkább az a felfogás népszerű, miszerint bútorokat csak lecserélni, vagy a huzatot teljesen újrahúzatni lehet. De mint tudjuk, új bútorok vásárlása nem olcsó mulatság, éppen ezért sokan nem is engedhetik meg maguknak, így maradnak a régi, igénytelen és koszos székeknél, foteloknál, kanapéknál. Pedig az embereknek nem szabadna megelégedni a lestrapált bútorokkal, főleg a XXI. században, ahol már könnyen rendelkezésünkre állnak különböző tisztítógépek, melyek segítségével csak egy telefonhívás és már engedhetjük is a lakásunkba a tisztítócég által küldött szakembert, aki elvégzi a feladatot és az anyag száradása után – ami csak pár óra- már használhatjuk is az újnak látszó berendezéseket.

Ezt követően felesleges beszámolnom a nálunk bekövetkezett hatalmas változásról. Igaz, vannak olyan elszíneződések, amiket teljesen nem lehet eltűntetni csak halványítani, de szerencsére a mi kanapénkon nem maradtak ilyen foltok. Tulajdonképpen a kanapénk olyan, mint fénykorában és ennek köszönhetően az egész nappali hangulata megváltozott. Az „új” kanapétól felfrissültek a szoba színei és az egész megtelt élettel.  Ami pedig még az esztétikumnál is fontosabb, hogy az allergiával küszködő testvérem a tisztítás óta kevesebbet tüsszög és fújja az orrát. Ebből következik, hogy a cégnek, ígéretükhöz hűen a mikro szennyeződéseket is sikerült eltűntetni.